Azaz miért és hogyan vegyük rá agyunkat, hogy a lényegtelen és/vagy időszerűtlen dolgokat tényleg lényegtelenként és/vagy időszerűtlenként is kezelje.

Szóval, kicsit nehéz ugye beszivárgást gyakorolni, ha az embert folytonosan idegesíti a körülötte mozgolódó, rakásnyi, egyébként se nem osztó, se nem szorzó ember. Az irreleváns kategória szakszerű kezelése már csak emiatt is fontos. Nem stresszelheti magát az egyszeri mecha olyan baromságokkal, hogy a karakterelőállítási kísérleteit nevetségesnek, elfuseráltnak, bénának, stb-nek fogják tartani bizonyos humik, ami persze egészen logikus is, hiszen csak így lehet kipróbálni különböző variációkat, és dolgozni az egész módszeren. Fontos emellett az egyszerű hétköznapi műveletek során, amikor gyakran luxus fennakadni apróságokon, és teszetoszáskodásra, problémázásra, idegeskedésre pazarolni azt az időt, amit sokkal hasznosabban - sokkal hasznosabba magát a pihenést is beleértve - is el lehetne tölteni. Az irrelevánsságuk ellenére figyelmet követelő dolgok ellen egy kis tudatos felülbírálás lehet segítség. Azért is az irreleváns a megfelelő kifejezés, mert az egyszer sem biztos, hogy az adott dolog úgy általában ne volna lényeges, vagy fontos, viszont ha nem aktuális, pillanatnyilag nem tudunk/nem időszerű tennünk ellene/vele kapcsolatban, akkor teljesen fölöslegesen áldozunk időt a vele való egyébként is értelmetlen foglalkozásra. Ezt általában tudatosan könnyű belátni, de, mint említettem, kényszeres dolgokról van itt szó, ami akaratunk ellenére is figyelmet követelHET magának. Mert nem biztos, hogy ki tudja követelni, ha megfelelően használjuk agyunk funkcióit, legfeljebb csak ha elég erősre duzzad a késztetés. Arról van szó, hogy az agy nem tudatos része meghoz bizonyos döntéseket annak kapcsán, hogy mivel akar foglalkozni, de ebbe azért a tudattól kapott bemenetek is beleszámítanak. Itt kell ejtenem néhány szót a gondolatmenetek végiggondolásáról. A téma esetében ez azon gondolatmenetek kapcsán lesz érdekes, amelyek egy tényező relevanciájának hiányára képesek kilyukadni. Végig lehet ugyanis gondolni valamit rengeteg féle képpen. Lehet szavakban, képekben, valós időben, és felgyorsítva vagy lelassítva, meorfondírozva. A legtöbb ember valószínűleg mindet csinálja, csak az nem biztos, hogy ezt meg is figyeli. Ami a téma kapcsán lényeges, az a gondolatmenet teljesen összegyűjtött, egyben elképzelt, időben nem változó, konstans vrziója, vagy leképezése, amit teljes bontás-nak nevezhetünk. Egy olyan verzió, ami nem végigfut a gondolatmeneten hosszában, hanem egy-az-egyben észben (tkp tudatban) tartja az egészet az elejétől a végéig. Ehhez előbb létre kell jönnie magának a gondolatmenetnek, amelynek jelen esetben arra kell ugye kilyukadni, hogy valamivel nem érdemes foglalkozni. Most a teljes bontásos gondolatkezelés ismerős lehet tanulásból, pláne esetleg aspergeresek rendszerelemzéséből, számok "érzéséből" satböbbi-satöbbi, de általában teljesen ösztönös, és fel sem tűnik. Az agy nem tudatos részeinek számára viszont éppen ez az a forma, ahogy bemenetként le lehet számukra passzolni valamit. Aztán enter a végén és kész. Gondoljunk egy paracssorra. Az aktuálisan bepötyögött parancs puffere a tudat. Az egész parancsnak egyszerre kell bepötyögve lenni, mielőtt entert ütünk. Az egész gondolatmeneti kérésnek egyszerre, időben változatlan formában kell a tudatban lennie, hogy az önszuggesztió, egyébként bámulatosan egyszerű módon működjön. A módszert tanulásra is lehet használni, de ilyen teljesen hirtelen felhasználásai is léteznek. Pillanatok alatt megnyugatthatja vele magát az ember. Aki nem teljesen érti, miről van szó, kezdetként: gondoljon a pohárra. Mármint a pohárra, mint olyanra, de nem úgy, hogy elképzeli a pohár szó kiejtett vagy leírt alakját az anyanyelvén, vagy bármely más nyelven, és nem is egy konkrét vagy idealizárt pohár-kép elképzelésével, hanem csak úgy a pohárra, mint alaktalan fogalomra. Valami képzetet majd biztos kitermel, de a lényeg az az alapalú, ha úgy tetszik "forráskódon" megjelenített pohár-fogalom. Na ezt nem csak pohárral lehet. Bonyolult összefüggésrendszerekkel is, amíg agyunk bírja egyszerre fejbentartani az egészet. És egy kimerevített végső formára koncentrálva, ezt nagyon könnyű sulykolni az agyunknak, és ha nincs túl erős ellenpólusa, simán el is lesz fogadva. Péládul hogy valami teljesen lényegtelen. És miután a gebaszt okozó tényezők már lényegtelenek, a maradékkal lehet az eredeti, lényeges célunknak megfelelően dolgozni. Érdemes aztán gyűjteni az irreleváns+ jelzést megkapott dolgokat egy megfelelő könyvtárba, hátha idővel relevánssá válnak. És akkor majd elővehetjük őket, hogy foglalkozzunk velük.